"Nagyszerű érzés együtt örülni"

- Mielőtt belekezdünk a beszélgetésbe, kezdjük a „bemutatkozással”: a Godfrey Bitok Stephen név szerepel az adatlapodon, a mezeden viszont a Bitok felirat olvasható. Mi ennek az oka?
- Stephen a vezetéknevem, a Godfrey és a Bitok a keresztnevem. Utóbbit nagyapám után kaptam, az ő iránti tiszteletből került a Bitok név a mezem hátuljára.

- Akkor most már nekiláthatunk! Mintegy másfél hónapja igazoltál Diósgyőrbe, azt kaptad, amire számítottál?
- Eddig a legteljesebb mértékben! Egy jól szervezett klubhoz érkeztem, ahol minden szükséges eszköz, pálya, szakember rendelkezésre áll a jó szerepléshez. Ezen kívül a klubvezetés részéről nagyon támogató a hozzáállás, ami sokat segít abban, hogy minden játékos ki tudja hozni magából a maximumot. Az összes meccsen hatalmas buzdítást kaptunk a lelátóról is, öröm ilyen atmoszférában focizni. Mert számomra az a legfontosabb, hogy focizzak, és a DVTK lehetőséget ad erre. A csapat is jó, és örömömre a saját képességeimmel én is hozzá tudok járulni a sikerességhez.

- A napokban ünnepelted a 23. születésnapod, mégis tapasztalt labdarúgónak számítasz. Felidézed a pályafutásod állomásait?
- Egy közepes méretű nigériai városban, Jos-ban születtem (a beszélgetés egy későbbi szakaszában kiderült, hogy ez is mintegy egymillió lakost jelent - a szerk.), ahol az utcán kezdtem el focizni a barátaimmal. Csak évekkel később, 13 éves koromban kezdtem el valódi pályán, egy valódi csapatban játszani egy edző útmutatása szerint. Hatalmas szerencsémre kiváló embert ismertem meg benne, aki nagy figyelemmel és óriási türelemmel nevelgetett. Mivel korábban soha nem játszottam nagypályán, hiába tudtam cselezni, lőni, fogalmam sem lehetett a helyezkedésről. Ő állított először a balhátvéd pozíciójába is, és ő tanácsolta, hogy ha kimegyek a felnőtt csapat meccsére, akkor figyeljem a balhátvéd mozgását. Így is történt, csak őt néztem, mikor hová helyezkedik, mikor fut fel, mikor marad hátul és a többi, amit utána alkalmaztam a saját meccseimen is. Olyan jól ment a játék, hogy 17 évesen a Gee-Lec akadémiára kerültem. Ők abból élnek, hogy a tehetséges fiatalokat Európába közvetítik, és mindent ennek rendelnek alá, például rendszeresen szerveznek olyan mérkőzéseket, ahol a játékosügynökök megfigyelhetik a labdarúgókat. Mert azt talán mondani sem kell, hogy már az utcán úgy játszik mindenki, hogy egy európai (nagy)csapat mezében látja magát, és ezért mindent meg is tesz. Rám is így figyeltek fel, és vittek Belaruszba.

Bitok Stephen (Fotó: Szabó Krisztián)

- Tehát még 19 éves sem voltál, amikor egyszerre váltottál az utánpótlás fociról a felnőtt futballra, Afrikáról Európára, pedig sosem egyszerű egy szimpla klubváltás sem. Mi okozta a legnagyobb nehézséget? 
- Az időjárás! Télen érkeztem Belaruszba úgy, hogy korábban sosem láttam telet, nagyon nehéz volt alkalmazkodni. Másodiknak a nyelvi nehézségeket mondom, mert új csapatomban nem értettem a vezetőedzőt, a társakat - emiatt nagyon egyedül éreztem magam -, szerencsére egy másodedző mindig elmagyarázta, hogy mit kell tennem. Még otthon, az iskolában megtanultam angolul, aminek sok hasznát ezen kívül nem vettem, úgyhogy fel kellett szedni némi oroszt is. Végezetül pedig a kulturális különbségeket említem, beleértve a labdarúgást is.

- Hadd szakítsalak félbe: mi a különbség a nigériai, a belarusz, a lengyel és öt bajnoki alapján a magyar labdarúgás stílusa között?
- Mindenhol leginkább a vezetőedző filozófiája határozza meg a felállást, a játékot, nekünk, labdarúgóknak az ő elképzelését kell megvalósítani. Ugyanakkor az is igaz, hogy Nigériában az egyéni képességeit próbálja mindenki hasznosítani, a társak azt tömik labdával, aki jól cselez. Belaruszban is a technikai tudás a legfontosabb, de sokkal több a passzjáték, Lengyelországban viszont már a játék fizikai részét helyezik előtérbe, sok a párharc, a test a test elleni küzdelem. Ebből a szempontból a magyar bajnokság a lengyelre hasonlít, de itt, különösen Diósgyőrben a taktikai is kiemelkedően fontos. 

- Visszatérve a pályafutásodhoz, két év után Lengyelországba igazoltál, majd Georgiába.
- A lengyel bajnokság jóval erősebb, ezért boldogan mentem Białystokba, ahol viszont megsérültem, és gyógyulásom után nem tudtam beverekedni magam a kezdőcsapatba. Így a jó nevű Dynamo Tbilisi csapatához mentem kölcsönbe, tavasszal pedig Oroszországban játszottam. Végül nyáron örömmel fogadtam el a DVTK hívását.

- Rögtön az első bajnokin a kezdőcsapatban kaptál helyet, amit azóta is őrzöl. Hogyan emlékszel a  bemutatkozásra?
- A bajnoki rajt mindig kiemelkedően fontos, mert akkor mutatjuk meg először magunkat a közönségnek, a klubvezetésnek, és akkor mérnek meg először minket, hogy elég jók vagyunk-e az adott bajnoksághoz. Természetesen csalódást jelentett a mérkőzés az eredmény miatt, amit némiképp enyhített a teljesítményünk színvonala. Megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek egy erős csapat ellen, mert abban biztos vagyok, hogy a felcsútiak a tabella elején végeznek majd. A mezőnyben azonban jól játszottunk, ám sajnos a befejezés nem sikerült beleértve magamat is, két jó lövési lehetőséget sem tudtam kihasználni. Általánosságban véve úgy gondolom, jó teljesítménnyel mutatkoztam be, és önbizalommal töltött el, hogy hasznára voltam a csapatnak.

Bitok Stephen Mezőkövesden is nagyot küzdött (Fotó: Szabó Krisztián)

- Mezőkövesden viszont jöttek sorra a gólok, és megszületett az első győzelem is. 
- Az első félidőben jól és eredményesen játszottunk, a másodikban pedig nagyot küzdöttünk a tócsákkal borított pályán. Nigériában az esős évszakban rendszeresen játszottam hasonló körülmények között, ráadásul ott sokkal lassabban szivárgott el a csapadék, de így sem volt egyszerű.

- A Paks ellen pedig a te beadásodat fejelte a léc alá Bright Edomwonyi, és a Kisvárda ellen is őt szolgáltad ki.
- Így történt. Számomra az a legfontosabb, hogy a magam módján én is hozzájáruljak a csapat sikerességéhez, és ha ez azt jelenti, hogy lehetőséget látok középre tekerni a labdát, akkor azt teszem, hiszen ez a feladatom. Persze nagyon örülök, hogy gólpassz lett a beadásból, de az lett volna az igazi boldogság, ha nyerünk is. 

- A mérkőzés után Bright Edomwonyi azt nyilatkozta, hogy edzésen szoktátok gyakorolni ezt a játékhelyzetet is.
- Rengetegszer, hiszen az edzésen azt kell csinálni, amit a meccsen is akarunk, márpedig mi sok gólt szeretnénk szerezni. Így a meccseken komfortosabban érezzük magunkat az ismerős játékhelyzetekben, tudjuk, milyen mozgásra számítsunk a társaktól, és akkor máris könnyebb gólra váltani a helyzeteket. Jó alapokat kaptam Nigériában, mondhatni most is azt használom, amit otthon tanultam, ennek ellenére minden edzésen tovább dolgozok a beadások tökéletesítésén.

- Védőként is nagyon fontos számodra a gólpassz?
- A focit gólra játsszák, nem? Persze, szélső védőként lehet gólpassz nélkül is jól játszani, de egy gólpassz, gól mindig többet tesz hozzá a csapat eredményességéhez. 

- Felborítva az időrendet, folytassuk a Kisvárda elleni gólpasszal, méghozzá ismét Bright Edomwonyit találtad meg. Két nigériai srác, akik ráadásul egymás mellett ülnek az öltözőben, érhető, hogy ilyen jól megértitek egymást…
- Minden csapattársammal jó kapcsolatot alakítottam ki, az pedig puszta véletlen, hogy egymás mellett kaptunk helyet. Nigéria hatalmas ország, én az északi régióból jöttem, ő délről származik, más kultúra, de még az anyanyelvünk is más. Korábban nem ismertük egymást, de Diósgyőrben könnyen megtaláltuk a közös hangot. 
Különben is, amikor elmegyek a szélen, és a beadás előtt felnézek, akkor nem arra figyelek, hogy ki érkezik középen, hanem arra, hogy van-e valaki abban a pozícióban, ahonnan gólt lehet szerezni, és őt próbálom megjátszani.

- Ha a gólpassz, fontos, akkor képzelhetjük, mi jelent egy gól! A zalaegerszegi volt a legjobb diósgyőri meccsed? 
- Ebből a szempontból mindenképpen! Első gólomat lőttem az új csapatban, ami ráadásul sokat segített, hogy megnyerjük a meccset. Jó játékkal, idegenben, a minket elkísérő szurkolók támogatásával, mi kell ennél több?

- Mondjuk egy duplázás? 
- Ne is mondd! Nagyon közel jártam hozzá, a támadók sem sűrűn szereznek két gólt egy meccsen, nemhogy a védők. Figyeltem a kapus helyezkedését, a rövid oldalt céloztam, de a kapufáról kifelé pattant a labda, nem volt szerencsém. 

- Visszatérve a gólodra, mi járt a fejedben, amikor feléd gurult Gera Dániel passza, és üresen érkeztél a 16-oson belülre?
- Mindenekelőtt az, hogy gólt lőjek. Ezért biztosan el akartam találni a kapu felületét, majd próbáltam erősen és laposan meglőni a labdát, mert a kapusok számára leérni a legnehezebb. És amikor sikerült mindezt megvalósítani, egyből rohantam a szurkolókhoz ünnepelni. Nagyszerű érzés együtt örülni, ráadásul egy ilyen rendkívül hosszú utazás után.

- A gólpasszodról, gólodról, a helyzeteidről beszélgetünk, pedig elsősorban védő vagy. Ellentmondás?
- Nem. Elsődleges feladatom a védekezés, hogy megakadályozzam az ellenfelet a gólszerzésben. Azonban a DVTK játékrendszere és még inkább a játékstílusa lehetővé teszi, hogy felzárkózzak a támadásokhoz. A legjobb példa erre éppen az én gólom, amikor a jobbhátvéd Gera Dániel adott gólpasszt a balhátvédnek.

- Szeretsz egyáltalán védekezni? 
- Persze, nagyon jó érzés megakadályozni az ellenfelet a gólszerzésben, védők nélkül nem lehet meccset nyerni. Erre is gondoltam, amikor korábban azt mondtam, hogy szeretem kivenni a részem a győzelemből. Védőként ráadásul sokkal nagyobb a felelősségem, mert hátul nem lehet hibázni.

- A sebességedet mindenesetre támadásban és védekezésben is ki tudod használni. Apropó, ki a leggyorsabb a csapatban?
- Luki (Lukács Dániel - a szerk.) rendkívül gyors, őt nem futóversenyben kell szerelni az edzéseken. A legnehezebb viszont talán Gera Dani ellen játszani, mert állandóan mozgásban van, jól olvassa a játékot, és emellett még gyors is. De hosszan sorolhatnám a többieket is, mert nem véletlenül lettek a DVTK játékosai.

- Az előző idényben megtanultuk, hogy Kuznyecov Szergej általában szereti az állandóságot, idén azonban a balszélső posztján már játszott Jérémie Obounet és Rudi Požeg Vancaš, de rendszeresen oda száll be Elton Acolatse is. Mennyire befolyásolja ez a játékod?
- Abból a szempontból mindhárman egyformák, hogy kiváló labdarúgók, azonban eltérő erényekkel rendelkeznek. Jerry és Elton a vonal mellett szeret játszani, és ott meghúzni a támadásokat, így számomra nem marad hely, bár van néhány kombinációnk velük is. Ezzel szemben Rudi inkább a kaput támadva befelé mozog, ami teret nyit számomra a szélen, és igyekszem is élni ezzel a lehetőséggel. 

Zalaegerszegen megszerezte első gólját a DVTK színeiben Bitok Stephen (Fotó: Szabó Krisztián)

- A szurkolók az első pillanattól elfogadtak, és elégedettek a játékoddal, tudtad ezt?
- Nem, de ez hatalmas elismerés számomra, amiért hálás is vagyok, és ezúton is köszönöm szépen!

- Azt hétről hétre látjuk, hogy beilleszkedtél a csapatba, de mennyire érzed magad otthon Miskolcon?
- A belvárosban lakom, jó környéken, tökéletes a pihenésre, és még a tulajdonos is egy rendkívül kedves ember. Egyedül élek, de igyekszek társaságot találni. Miskolcot még nem igazából ismerem, néha sétálunk egy kicsit a srácokkal - Bright, Pernambuco, Elton -, néha Jérémie mutat nekünk helyeket, mert ő már régóta itt él (nevet - a szerk.). Otthon szeretek főzni, olvasni, filmet nézni - elsősorban a történelmi témájú művek érdekelnek -, és a Minorita templomba járok imádkozni. De profi labdarúgóként számomra az a legfontosabb, hogy az edzések között kipihenjem magam, mert az elengedhetetlen a jó teljesítményhez.

- Visszatérve a Kisvárda elleni mérkőzésre, milyennek láttad a mérkőzést?
- Az első félidőben nagyon jól játszottunk, uraltuk a mérkőzést, szereztünk két gólt. A szünet után talán nem játszottunk elég gólratörően, ezért kissé nehéz lett a folytatás. Viszont az is igaz, hogy védőfeladatunkat jól láttuk el, és nem kaptunk gólt, majd a végén kis híján tovább növeltük az előnyünket.

- Zárásként nézzünk előre, mit vársz az MTK elleni mérkőzéstől?
- Szombati ellenfelünket többször is láttam a tévében, jó csapatról beszélünk. A héten jól felkészülünk ellenük, és optimistán várom a találkozót. A három pontért utazunk Budapestre!