Beharangozó 2021. április 21., szerda

Vad II István vezeti a DVTK - PAFC meccset

A OTP Bank Liga 30. fordulójában Vad II István fújja a sípot a DVTK - PAFC mérkőzésen. Legutóbb Zalaegerszegen találkozhattunk vele játékvezetőként. Asszisztensei az oldalvonal mellett Búzás Balázs és Georgiou Theodoros, az alapvonal mögött Csonka Bence és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Aradi József látja el.

Vad II István vezeti a DVTK - PAFC meccset


A 41 éves budapesti Vad II István hivatásos játékvezetőként dolgozik. Gyermekkorában a Rákosmenti TK-ban, az FTC-ben, valamint a BVSC -ben focizott.

Nagyapja és édesapja is játékvezető volt, így nem meglepő, hogy a foci helyett inkább a bíráskodást választotta.

Vad II István 2004-ben egy Matáv Sopron - Videoton mérkőzéssel debütált az élvonalban, 2007 óta pedig FIFA-kerettag.

A 2005/2006 évadban a Nemzeti Sport osztályzatai alapján, az "Év Játékvezetője" címet érdemelte ki.

Pályafutása során idáig 259 élvonalbeli mérkőzésen működött közre játékvezetőként, ezeken 1150 sárga és 90 piros lapot osztott ki. 

Az idei bajnoki kiírásban egy mérkőzést vezetett eddig a DVTK-nak, a ZTE - DVTK meccsen találkozhattunk vele játékvezetőként. 

Az OTP Bank Ligában két asszisztens, két alapvonali asszisztens és egy tartalék játékvezető dolgozik a játékvezető mellett. Vad II István segítői az oldalvonal mellett Búzás Balázs és , Georgiou Theodoros, az alapvonal mögött Csonka Bence és Lovas László lesznek. A tartalék játékvezető feladatát Aradi József látja el.

Vad II István az alábbi mérkőzéseinket vezette

2020/2021
2021. április 3. ZTE - DVTK 2-0

2019/2020
2020. június 27. DVTK - Kisvárda 0-2 (0-2)
2020. február 15. DVTK - Paks 2-0 (1-0)

2018/2019
2019. május 4. DVTK - Vidi 2-1 (1-0)
2019. április 13. Kisvárda - DVTK 1-1 (0-1)
2019. február 23. Újpest - DVTK 5-0 (1-0)

2017/2018
2018. március 10. Videoton FC - DVTK 4-1 (2-0)
2017. augusztus 19. Újpest - DVTK 1-1 (0-1)

2016/2017
2017. április 15. Haladás - DVTK 2-0 (1-0)
2017. február 18. Mezőkövesd - DVTK 3-0 (1-0)
2016. december 3. Vasas - DVTK 3-0 (0-0)
2016. július 23. DVTK - Újpest 2-1 (0-1)

2015/2016
2016. március 12. Újpest - DVTK 1-0 (0-0)
2016. február 13. PAFC - DVTK 1-0 (1-0)
2015. december 9. DVTK - MTK 1-1
2015. október 31. Videoton - DVTK 2-1

2014/2015
2015. március 7. KTE - DVTK 2-1
2014. október 18. Pápa - DVTK 0-0
2014. augusztus 31. DVTK - DVSC 1-1
2014. augusztus 3. Újpest - DVTK 1-1

2013/2014
2014. április 20. Mezőkövesd - DVTK 0-1
2014. március 23. Újpest - DVTK 2-0
2014. március 2. DVTK - DVSC 1-1
2013. november 24. DVTK - Videoton 2-2
2013. október 19. Paks - DVTK 0-2

2012/2013
2013. április 27. MTK - DVTK 2-0
2013. április 12. Paks - DVTK 1-0
2013. december 1. DVTK - Honvéd 3-1

2011/2012
2011. július 16. DVTK - ZTE 4-1

2009/2010
2010. április 3. Vasas - DVTK 1-0

2008/2009
2009. május 16. Haladás - DVTK 1-0
2008. augusztus 8. Honvéd - DVTK 3-1

2007/2008
2008. május 25. Újpest - DVTK 2-2
2008. február 22. DVSC - DVTK 3-0

2006/2007
2007. április 7. DVTK - Kaposvár 1-1
2006. november 11. DVTK - MTK 0-1
2006. szeptember 16. Paks - DVTK 2-1

2005/2006
2005. augusztus 6. DVTK - Videoton 1-0

2004/2005
2005. április 2. DVTK - PMFC 1-0
2004. november 6. DVTK - Nyíregyháza 0-1

Játékvezetők a DVTK mérkőzésein (2020/2021)

  játékvezető

 
asszisztens

 
asszisztens

 
alapvonali
játékvezető

 
alapvonali
játékvezető

 
tartalék
játékvezető

 
1.
 
Berke Balázs
 
Albert István
 
Medovarszki János
 
Bogár Gergő
 
Németh Ádám
 
Csatári Tibor
 
2.
 
Pintér Csaba
 
Szert Balázs
 
Huszár Balázs
 
Karakó Ferenc
 
Erdős József
 
Bornemissza Norbert
3.
 
Berke Balázs
 
Szalai Balázs
 
Horváth Róbert
 
Takács János
 
Szilágyi Sándor
 
Aradi József
 
4.
 
Bognár Tamás
 
Kóbor Péter
 
Szert Balázs
 
Antal Péter
 
Németh Ádám
 
Csatári Tibor
 
5.
 
Antal Péter
 
Tóth II Vencel
 
Horváth Zoltán
 
Farkas Ádám
 
Káprály Mihály
 
Szécsényi István
 
6. 
 
Bogár Gergő
 
Medovarszki János
 
Horváth Róbert
 
Pintér Csaba
 
Szilágyi Sándor
 
Farkas Balázs
 
7. 
 
Iványi Zoltán
 
Szert Balázs
 
Bornemissza Norbert Farkas Ádám
 
Hanyecz Bence
 
Csatári Tibor 
 
8.
 
Andó-Szabó Sándor Garai Péter
 
Horváth Róbert
 
Pillók Ádám
 
Németh Ádám
 
Tóth II Vencel
 
9.
 
Bogár Gergő
 
Buzás Balázs
 
Horváth Róbert
 
Iványi Zoltán
 
Csonka Bence
 
Horváth Zoltán
 
11.
 
Bognár Tamás
 
Buzás Balázs
 
Szécsényi István
 
Iványi Zoltán
 
Takács János
 
Vígh-Tarsonyi Gergő
12.
 
Iványi Zoltán
 
Tóth II Vencel
 
Medovarszki János
 
Káprály Mihály
 
Kulcsár Katalin
 
Horváth Zoltán
 
13.
 
Andó-Szabó Sándor Szalai Balázs
 
Farkas Balázs
 
Pillók Ádám
 
Ducsai József
 
Csatári Tibor
 
14.
 
Bogár Gergő
 
Tóth II Vencel
 
Albert István
 
Németh Ádám
 
Szilasi Szabolcs
 
Aradi József
 
15.
 
Pintér Csaba
 
Georgiou Theodoros Bornemissza Norbert Csonka Bence
 
Lovas László
 
Csatári Tibor
 
16.
 
Bogár Gergő
 
Garai Péter
 
Medovarszki János Németh Ádám
 
Pillók Ádám
 
Horváth Róbert
 
17.
 
Karakó Ferenc
 
Albert István
 
Horváth Róbert
 
Iványi Zoltán
 
Zierkelbach Péter Medovarszki János
 
18.
 
Bognár Tamás
 
Buzás Balázs
 
Szalai Balázs
 
Antal Péter
 
Lovas László
 
Szécsényi István
 
19.
 
Zierkelbach Péter
 
Georgiou Theodoros Kóbor Péter
 
Berke Balázs
 
Szilasi Szabolcs
 
Király Krisztián
 
20.
 
Andó-Szabó Sándor Tóth II Vencel
 
Szert Balázs
 
Erdős József 
 
Vad II István
 
Aradi József
 
21.
 
Bogár Gergő
 
Szalai Balázs
 
Huszár Balázs
 
Németh Ádám
 
Farkas Ádám
 
Garai Péter
 
22.
 
Erdős József
 
Georgiou Theodoros Medovarszki János
 
Szilasi Szabolcs Takács János
 
Csatári Tibor
 
23.
 
Pintér Csaba
 
Szalai Balázs
 
Király Krisztián
 
Solymosi Péter
 
Ducsai József
 
Csatári Tibor
 
24.
 
Berke Balázs
 
Georgiou Theodoros Horváth Róbert
 
Solymosi Péter
 
Csonka Bence
 
Huszár Balázs
 
25. 
 
Iványi Zoltán
 
Buzás Balázs
 
Csatári Tibor
 
Vad II István
 
Urbán Eszter
 
Medovarszki János
 
26.
 
Bogár Gergő
 
Bornemissza Norbert Szalai Balázs
 
Káprály Mihály
 
Takács János
 
Horváth Zoltán
 
27.
 
Vad II István
 
Szalai Balázs
 
Szécsényi István
 
Solymosi Péter
 
Szilasi Szabolcs
 
Horváth Zoltán
 
28.
 
Pintér Csaba
 
Buzás Balázs
 
Szert Balázs
 
Németh Ádám
 
Csonka Bence
 
Horváth Róbert
 
29.
 
Berke Balázs
 
Vígh-Tarsonyi Gergő Becséri Gergely
 
Oláh Gábor
 
Szilágyi Sándor
 
Medovarszki János
 
30. Vad II István Búzás Balázs Georgiou Theodoros Csonka Bence Lovas László Aradi József