Guzi Blanka októberben öltözött piros-fehér színekbe és a párizsi olimpia évének már DVTK címeres mezben vágott neki. A versenyszezonra a hazai edzések mellett kéthetes külföldi edzőtáborral készült öttusázónk, ami, habár nem indult gördülékenyen végül jól zárult.

- Egyedire sikerült az idei edzőtáborozás - kezdte Guzi Blanka. - Szicíliában, Szirakúzában készültünk két hetet olasz, angol, svájci és spanyol versenyzőkkel, illetve a magyar csapat legjobbjaival. Az első héten kicsit betegen érkeztem meg, ezért vissza kellett vennünk az edzésmunkából, intenzitás és mennyiség szempontjából is. Szerencsére a második héten viszont már teljes értékűen tudtam dolgozni. Minden számra sikerült készülni, bár a kinti uszodában volt pár olyan pillanat, amikor nem azt éreztem, hogy meleg égövi edzőtáborban vagyok (nevet - a szerk.).

Kállai Ákos tanítványát az olaszországi edzésekben a külföldi partnerek is segítettek vívásban, míg a futó edzésekben is előre tudott lépni.

- A táborba jó alap állóképeséggel mentem ki és sok futóedzést tudtam ott is végezni, amik végeztével már úgy éreztem, hogy gyorsaságban is tudtam előrelépni. Az is sokat adott, hogy tudtam az angol és olasz lányokkal vívni, bár sajnos nem ment annyira jól, de hasznos volt abból a szempontból is, hogy az ellenfeleimmel készülhettem. A táborban volt időnk egy kis városnézésre is, az Etnára még szívesen felmentem volna, de a sűrű program miatt csak távolról tudtam megnézni, ám így is gyönyörű volt.

A hazaérkezést követően a fókusz pedig már a hamarosan kezdődő versenyidényre tevődik át, méghozzá a felnőtt fedettpályás magyar bajnokságra, ami ezúttal nem a legfontosabb megmérettetés lesz Blanka naptárában.

- Február 8-án kezdődik a fedettpályás bajnokság. Addig az edzések és a pihenések váltják egymást, kis gyorsító munkával. Ez a verseny bele van építve a felkészülésbe, természetesen készülök rá, de nem teljesen úgy, mint egy nagyobb versenyre. Ha rá gondolok van már egy egészséges izgatottság bennem, hiszen magyar bajnokságot mindenki szeretne legalább egyszer nyerni az életében. Az én fejemben is ott van, de igyekszem lazán felfogni, azért is mert főként a világkupák vannak a fókuszban de jó, hogy van egyfajta felkészülési verseny előttük, ahol meg tudjuk nézni, hogy miben kell még fejlődni. Összességében egy állapotfelmérő verseny lesz - zárta olimpiai kvóta esélyesünk.

A Fedettpályás Öttusa Magyar Bajnokságot február 8-12. között rendezik, ahol a női döntőben, ha minden jól sikerül az utolsó napon szurkolhatunk majd diósgyőri versenyzőnknek.