- Mióta része a kosárlabda az életednek?
- Kosárlabdával a '90-es évek közepe óta foglalkozom. A DKSK férfi csapatnál kezdtem 1995-ben, majd a Tiszaújvárosi Phoenixnél folytattam. Eközben a DKSK szpíkere voltam a miskolci sportcsarnokban, illetve játékot is vezettem. 2001-től főállású munkatársként dolgozom a diósgyőri női kosárlabdában, melyet megszakított egy négy éves fővárosi kitérő. Miután 2008-ban Budapestre költöztem a felnőtt válogatott technikai vezetőjeként maradtam a sportágnál, az évek alatt három Európa-bajnokság, a lettországi, a magyar-román és a cseh rendezésű döntőkön voltam a magyar válogatott mellett. 2012-ben kaptam egy megkeresést Szabó Tamás ügyvezetőtől, azóta vagyok az Aluinvent DVTK technikai vezetője, így 15 évet töltöttem el a diósgyőri női kosárlabdázás dolgozójaként.

- Mi a feladatod a klubnál?
- A technikai vezető munkája jellemzően nem túl látványos. Az idegenrendészeti ügyintézéstől kezdve, a játékosok felszerelésének megrendelésén át, az igazolások, a játékengedélyek adminisztrációján keresztül, az adott nemzetközi versenysorozatra és a magyar bajnokságra történő nevezés papírmunkái, sok-sok utazásszervezés, szállásfoglalás, játékvezetőkkel történő kommunikáció, nemzetközi és magyar szövetséggel való kapcsolattartás, időpont egyeztetés, emellett a közvetlen utánpótlás csapattal és a kerekesszékes kosárlabda csapattal is számos tennivalóm akad, illetve felmerül néhány egyéb ügyintézés is. Ezek mind az én munkakörömbe tartoznak, de a hazai mérkőzéseken én vagyok a műsorközlő, levezetem a sajtótájékoztatót, és ha szükséges, tolmácsolok is.

- De ugye azért van érdekes része is a munkádnak?
- Érdekességet mindig talál az ember, ilyen például, ha új játékost keres a csapat. Az igazolás előtt a kiválasztás során minden apró tényezőt megvizsgál a szakmai stáb, amely befolyásolhatja a döntést. Azonban a kiszemelt légiósok többsége jellemzően soha nem játszott korábban Magyarországon, ezért nehezebb róluk információt szerezni. A kialakult jó kapcsolatoknak hála független forrásból utána tudok érdeklődni egy-egy olyan kosarasnak, aki szóba kerül a klubnál. Nem titok, hogy a korábban a DVTK-ban játszó külföldiekkel továbbra is barátinak mondható viszonyban maradtam, ennek is köszönhetően az ő segítségükkel is számolhatok, ha szükség van arra, hogy leellenőrizzek egy-egy játékost, ha erre a szakmai stáb igényt tart. 

- Melyik volt a legkiemelkedőbb eredmény, amit elért a csapat, és a részese lehettél?
- Egyértelműen a 2016-os Magyar Kupa-győzelem. Abban a szezonban nem csak a hazai, hanem az Európa Kupában is jól szerepeltünk, 12 mérkőzésből 11-et megnyertünk. A csapat azt kérte tőlem, hogy énekeljem el a Born to be wild című dalt a sorozatban 10. siker után. Nagyon kedves emlék számomra, hogy egy-egy megnyert meccs után énekelhettem a csapat és a szurkolók előtt, amit amúgy is nagyon szerettem, már csak a Vain Parrots zenekar miatt is, melynek énekese lehettem.

- Egy profi sportcsapat egyfolytában úton van,
- Az utazás odafelé rendre jó hangulatban telik, visszafelé pedig győzelem után mindig boldogabban tér haza a csapat. Miskolc majd minden jelenlegi ellenfelünktől távol van. Ezek az utak nagyon hosszúak tudnak lenni, de az évek során mindig jó kedélyű emberekkel dolgoztam együtt, így a kilométerek is gyorsabban repültek. Az egyik ilyen kedvenc utam Pécsről vezetett hazafelé a bajnoki döntőbe jutást követően. Sok szurkolóval találkoztunk a megállóknál, és rengeteget nevettünk.

- Melyik a kedvenc úti célod?
- Sok olyan helyen jártam Európában, ahova egyébként nem indultam volna el, mert nem lenne rá lehetőségem, vagy eszembe sem jutna. Mondhatom, több olyan európai ország van, ahol már jártam, mint ahol nem. Sokan úgy gondolják, hogy ez milyen jó dolog, de a mi utazásaink nem a városnézésről szólnak. Mindig a repülőtér, hotel, sportcsarnok, hotel, repülőtér az útvonalunk, és szinte minden percünk be van osztva: érkezés, szállás elfoglalása, étkezések, transzferek, edzések, mérkőzés, visszaút. Ritkán adódik olyan lehetőség, hogy pár órára elszakadjunk megnézni a helyi nevezetességeket, vagy kikapcsolódni. Ráadásul egy ilyen nagyszabású utazás megszervezésének felelőssége mindig az én vállamon nyugszik, ami amúgy is kevésbé felhőtlenné tenné a szórakozást. Azt hiszem Reykjavikban láttam a legtöbbet a városból, és tavaly Velencében a Szent Márk téren is eltölttem egy egész percet, mielőtt felvett volna minket a sofőr. De például néhány éve a repülőtéri munkabeszüntetés miatt majdnem egy hetet töltöttünk el Nápolyban, és láttuk Pompei-t is. A nápolyi öbölben lévő szállodában adott nekünk szállást a német légitársaság, miután a foglalt gépünk nem indult el a tervek szerint.

- Biztosan sok mindent átéltél az évek során, melyiket történetet szoktad a barátoknak emlegetni?
- A legszürreálisabb élményem a régi DKSK-s korszakhoz fűződik. Vologdában játszottunk 2003-ban az Európa Kupában, és útközben orosz "üzletemberekkel" találkoztunk egy fogadóban, akik leültettek bennünket az asztalukhoz. Egy-két vodka után sem akartak minket továbbengedni, és a fegyvereiket mutogatták, így kénytelenek voltunk tovább inni velük. Mondanom sem kell, mindenki jól elázott, de legalább némi másnaposságon túl más bajunk nem esett.

- Mit vársz a hamarosan induló szezonban?
- Fiatal társaság jött össze a DVTK-nál, akikben a szakemberek sok pozitívumot látnak, akár rövid távon is eredményes csapat válhat belőlük. A legtöbbjük már kapott meghívót a felnőtt válogatott keretébe, vagy komoly szerepet játszottak az utánpótlás válogatottakban. Földi Attila vezetőedzőt személy szerint gyerekkorától ismerem, hiszen édesapja, Földi Sándor irányította a DKSK-t a 2000-es évek közepén. Kétségkívül egy nagyon elhivatott fiatalember, aki jól passzol ehhez a társasághoz, hiszen rendelkezik hasonló tapasztalatokkal.
De nem csak egy-két évre kell előre tekinteni, hanem a távolabbi jövőt is építeni kell, világos és átlátható stratégia mentén. Az a legfontosabb, hogy a kosárlabda iránt érdeklődő, vagy már kosárlabdázó gyerekek szeressék a DVTK. Az, hogy a későbbiekben profi játékosként, vagy tanulmányaik befejeztével jól képzett szakemberként, szurkolóként vagy szponzorként, esetleg bármilyen egyéb formában támogassák a női kosárlabdát Miskolcon. Emellett a kölcsönös tisztelet létrehozása az, amit kifejezetten fontosnak gondolok.. A játékosok, az edzők, a szurkolók, a támogatók és minden egyes közreműködő irányában, hiszen a megadott tisztelettel sokkal többet lehet elérni, mint ha vélt vagy valós erőnket használva tolnánk át mindent az embereken. Többek között a körülmények javításával is megpróbáljuk elérni mindezeket, amiben hatalmas előrelépést jelent az épülő multifunkciós sportcsarnok.