Október 6-án és 7-én rendezték a Magyar Rövidpályás Gyorskorcsolyázók Országos Bajnokságát Budapesten, ahol betétversenyként az utánpótlás legfiatalabbjai is megmutathatták tudásukat. A DVTK-t Müller Dávid (Junior E) és Fedor András (Junior D) képviselte a két távos versenyen. A fiatalok testközelből figyelhették a hazai elit legjobbjait, köztük az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándort és Liu Shaoangot, illetve a hölgyek közül Jászapáti Petrát és Bácskai Sára Lucát.

A DVTK éves felkészülése még nem tart versenyszituációk és versenytávok gyakorlásánál, de ennek ellenére a két miskolci versenyző az összes távon egyéni csúcsot javított és merész előzéseket mutatott be. Fedor Andrásnak sajnos nem sikerült a döntőbe kvalifikálnia magát, de a helyosztókon az első és második pozíciókban korcsolyázott be a célba.
Müller Dávid selejtezőkben elért első és második helyével két távon is a döntőben indult, futott ideje alapján a 2. és a 3. rajtpozícióból. 222 méteren és 444 méteren is másodikként ért célba, így kétszer is a dobogó második fokára állhatott.

A vasárnapi napon nemzetközi megmérettetésre utazott Kassára a DVTK négy versenyzője Bodnár Emma (Junior A), Fedor András (Junior D), Szabó Barnabás (Junior E) és Talpas Vilmos (Junior A). A helyszínen már ismerősnek számított a DVTK címer, ugyanis a kassai STEEL Arénában szeptember 18-án a DVTK Jegesmedvék jégkorongozói játszottak Tipsport Liga találkozót.
A szombati egyéni csúcsjavítás folytatódott három másik DVTK sportolónál is, Kassán összesen kilenc alkalommal lett egyéni legjobb eredmény javítva.
Bodnár Emma mindhárom távon javított, de ez sajnos még nem volt elég az A döntőhöz. Legszembetűnőbb eredménye egy 9 másodperces időjavítás 1000 méteres távon.
Talpas Vilmos rövid és hosszú távon B döntőig jutott, viszont 1500 méteren már az A döntőben rajtolt. Vezető pozícióban korcsolyázott egészen a 6. körig, amikor szlovák versenyzőtársa egy merész, de sikertelen előzési kísérlettel a versenynap legijesztőbb bukását hozta össze. Hárman csapódtak nagy sebességgel a matracba, de szerencsére mindenki folytatni tudta a versenyt, Vilmos végül 5. helyen zárt.
Fedor András a budapesti verseny fáradalmait hamar kipihente és mindhárom távban A döntőbe került. Összetettben a bronzérmet szerezte meg.
Szabó Barnabás három sikeres selejtezőjének köszönhetően szintén az A döntőkben indult. Rövid távon esésbe keveredett, de végül állva maradt, így egyedül ezen a távon zárt harmadik pozícióban, a többiben 2. helyezést ért el, ezért összetettben is járt neki az ezüst.

A DVTK sportolói legközelebb Debrecenben állnak rajthoz október végén.